AD květen univerzal Effaclar

HUAWEI

Termékkatalógus
Ár
-
Elérhetőség
Termék állapota
Vásárlói értékelések
Szűrés

HUAWEI – Make it Possible

Az 1987-ben alapított HUAWEI egy magántulajdonban lévő vállalat. A cég okostelefonok, táblagépek, viselhető elektronikai eszközök, kommunikációs technológiák és távközlési infrastruktúra vezető globális gyártója. A HUAWEI nagymértékben fektet be az alapkutatásba, valamint a világot előrevivő, úttörő technológiai megoldásokba is. A vállalat ma több mint 194.000 alkalmazottat foglalkoztat, és több mint 170 országban és régióban működik.

telefon huawei

HUAWEI okostelefonok

A HUAWEI okostelefonok kivételes dizájnnal és igazán innovatív technológiával rendelkeznek. Ezekkel az okostelefonokkal forradalmi fényképek készíthetők, és a készülékek rendszeresen vezetik a DxOMark rangsorokat. Fedezd fel a HUAWEI okostelefonok széles választékát.

HUAWEI okosórák és fitnesz karkötők

Tapasztalj még többet egy HUAWEI okosóra segítségével. Ezeknek az eszközöknek minden részletükben és klasszikus kialakításukban is tükröződik a kézműves munka. Ez az okosóra a számos egészségügyi és sportfunkciónak köszönhetően áttörést jelent az edzés terén. Hosszú akkumulátor-üzemidejének hála a HUAWEI okosóra professzionális edzővé válik a kültéri és beltéri tevékenységek során is.

huawei watch
huawei fejhallgató

HUAWEI audió a magas igényekkel rendelkező felhasználóknak

A HUAWEI fejhallgató a legújabb zajszűrő technológiával és vezeték nélküli zeneátvitellel még a legmagasabb igényekkel rendelkező felhasználóknak is tetszeni fog. A fejhallgató ráadásul ergonomikus kialakítású, és a különböző típusoknak köszönhetően mindenki megtalálja a naki megfelelő modellt.

HUAWEI laptopok - Prémium minőség

A HUAWEI notebookokat úgy tervezték, hogy megkönnyítsék a felhasználók életét. A keret nélküli kijelzők, az alacsony súly és a rengeteg funkció minden modellben alapfelszereltségnek számít. Emellett ujjlenyomat-olvasóval, USB-C gyorstöltéssel és HUAWEI Share funkcióval is rendelkeznek. Ez lehetővé teszi a vezeték nélküli csatlakozást a HUAWEI telefonokkal, a képernyőtükrözést, az egyszerű fájlmegosztást és a telefon vezérlését a notebook környezetéből.

notebook huawei
tablet huawei

HUAWEI tabletek

Engedd szabadjára multimédiás fantáziádat a HUAWEI táblagépekkel, amelyek minőségi kivitelezést, lélegzetelállító látványt, nagyszerű hangzást és magas akkumulátor-üzemidőt kínálnak. Ezek a tabletek nagyszerűek munkához, szabadidős tevékenységekhez és a kicsik tanulásához is. Ezt segíti a Kid's Corner funkció is, amely egy szórakoztató helyet biztosít, ahol a gyerekek játszhatnak és tanulhatnak az alkalmazásokkal. A szemkímélő technológia és a kék fény csökkentése a család minden tagja számára kényelmesebbé teszi az olvasást.

HUAWEI routerek

Szeretnél jobb internetkapcsolatot otthonra? Lehet, hogy a szolgáltatód gyors internetet biztosít, de az otthoni Wi-Fi hálózat nem képes kezelni ezt a sebességet, ami lelassítja a kapcsolatot. A HUAWEI routereknek köszönhetően olyan modern hálózatot építhetsz ki otthonodban, amely napról napra jobb, könnyen konfigurálható és alaposabb lefedettséget biztosít, mint egy hagyományos otthoni hálózat.

huawei router
huawei telefon

HUAWEI tartozékok

A HUAWEI számos készülékhez kínál eredeti tartozékokat is. Kínálatunkban strapabíró tokokat is találsz, hogy telefonodat kiváló állapotban tarthasd, de választhatsz minőségi töltőket és kábeleket a gyors áram- és adatátvitelhez, autós töltőket és még okosmérlegeket is.

134 termék
5,0
Huawei P50 Pocket fehér
Mobiltelefon - 6,9"-es kijelző, 2790 × 1188, 120Hz, OLED kijelző, 8 magos Qualcomm Snapdragon 888 processzor, 8 GB RAM, 256 GB belső tárhely, 40 Mpx felbontású (f/1,8) + 13 Mpx felbontású (f/2,2) + 32 Mpx felbontású (f/1,8), hátlapi kamera, duál rekesszel, 10,7 Mpx felbontású előlapi kamera, elektronikus képstabilizátor, GPS, Glonass, NFC, 4G (LTE), USB-C, ujjlenyomat-olvasó, hibrid, kártyafüggetlen, gyorstöltés 40W, 4000 mAh kapacitású akkumulátor, Android 11 operációs rendszer
270 290 Ft
Használt raktáron
Termékkód: HU3158bx
Huawei Mate 50 Pro fekete - Mobiltelefon Ingyenes
szállítás boltjainkba
3,8
Huawei Mate 50 Pro fekete
Mobiltelefon - 6,74"-es OLED kijelző 2616 × 1212 felbontással (120Hz), 8 GB RAM, 256 GB belső tárhely, hibrid, Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 processzor, kameramodul: 50Mpx (f/1,4) fő kamera + 13Mpx széles látószögű + 64Mpx teleobjektív, 13Mpx felbontású előlapi kamera, ujjlenyomat-olvasó, GPS, NFC, LTE, USB-C csatlakozó, IP68 vízálló, gyorstöltés 66W, 4700 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2022, Android operációs rendszer
472 890 Ft
Használt raktáron
Termékkód: HU321b1
3,5
Huawei nova Y70 kék
Mobiltelefon - 6,75"-es kijelző, 1600 × 720, IPS kijelző, 8 magos HiSilicon Kirin 710A processzor, 4 GB RAM, 128 GB belső tárhely, 48 Mpx felbontású (f/1,8) + 5 Mpx felbontású (f/2,2) + 2 Mpx felbontású (f/2,4), hátlapi kamera, duál rekesszel, 8 Mpx felbontású előlapi kamera, elektronikus képstabilizátor, GPS, Glonass, NFC, 4G (LTE), Jack (3,5mm), USB-C, ujjlenyomat-olvasó, hibrid, kártyafüggetlen, gyorstöltés 22,5W, 6000 mAh kapacitású akkumulátor, Android 10 operációs rendszer
53 590 Ft
Használt raktáron
Termékkód: HU316b2
4,6 83×
Huawei Watch GT 3 Pro 46mm Black Strap
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,43" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, EKG mérés, pulzusszám mérés, 50 m (5 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 336 óra, magyar nyelvű vezérlés
104 290 Ft
Használt raktáron
Termékkód: HUWGTpr46a
4,5 56×
Huawei FreeBuds 4i Carbon Black
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), zárt, Bluetooth 5.2 AAC és SBC támogatása, aktív zajszűrő (ANC), számok közötti váltás, hívások fogadása, IPX4 védelem, 20-20000 Hz frekvenciatartomány, 10 mm-es hangszóró, 22 óra akkumulátor-üzemidő (10 óra+12 óra)
25 990 Ft
Használt raktáron
Termékkód: HU5012a1f2
4,7 35×
Huawei Watch GT 2 42 mm Rose Gold
Okosóra - női magyar nyelvű menüvel, GPS, pulzusmérés, alvásfigyelés, lépésszámláló, véroxigénszint mérő, barométer funkcióval, alkalmas: futáshoz, kerékpározáshoz, acél tok
66 390 Ft
Használt raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU4692b4
4,3
Huawei FreeClip, lila
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless fülre, fülre illeszkedő (on-ear), passzív zajcsökkentés, nyitott kialakítás, Bluetooth 5.3, AAC, SBC és LC3 kodek támogatás, számok közötti váltás, hívásfogadás, IP54 tanúsítvány, 10,8 mm-es hangszóró, 36 óra akkumulátor üzemidő (8 óra+26 óra)
75 990 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU5012f2
4,9 23×
Huawei FreeBuds Pro 3, ezüst
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), aktív zajcsökkentés (ANC), zárt kialakítás, Bluetooth 5.2, AAC, LDAC és SBC kodek támogatás, Hi-Res audio, számok közötti váltás, hívásfogadás, IPX4 tanúsítvány, 14-48000 Hz frekvenciatartomány, 11 mm-es hangszóró, 37,5 óra akkumulátor üzemidő (6,5 óra+31 óra)
75 990 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU5012c2
4,9 23×
Huawei FreeBuds Pro 3, zöld
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), zárt kialakítás, Bluetooth 5.2, AAC, LDAC és SBC kodek támogatás, Hi-Res audio, számok közötti váltás, hívásfogadás, IPX4 tanúsítvány, 14-48000 Hz frekvenciatartomány, 11 mm-es hangszóró, 37,5 óra akkumulátor üzemidő (6,5 óra+31 óra)
75 990 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU5012c1
4,7 75×
Huawei Watch GT 4 46mm Brown Leather Strap
Okosóra - uniszex, iOS és Android GMS-el kompatibilis, 1,43" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, IP68 vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 336 óra, magyar nyelvű vezérlés
85 190 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HUWGT46b
4,6 88×
Huawei FreeBuds SE 2, kék
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárathoz illeszkedő (earbuds), passzív zajcsökkentés, zárt kialakítás, Bluetooth 5.3, AAC és SBC kodek támogatás, hívásfogadás, IP54 tanúsítvány, 20-20000 Hz frekvenciatartomány, 16 Ohm impedancia, 10 mm-es hangszóró, 40 óra akkumulátor üzemidő (9 óra+31 óra)
18 990 Ft
Felbontott raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU5012a2a2
4,7 75×
Huawei Watch GT 4 46mm Green Composite Strap
Okosóra - uniszex, iOS és Android GMS-el kompatibilis, 1,43" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, IP68 vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 336 óra, magyar nyelvű vezérlés
92 890 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HUWGT46d
3,8
Huawei Watch Fit SE Starry Black
Okoskarkötő - uniszex magyar nyelvű vezérlés, AMOLED kijelző, GPS, pulzusszám mérés, alvásfigyelés, lépésszámláló, mobil keresése, mobil zenelejátszójának vezérlése, egyedi számlapok, időjárás előrejelzés, always On Display, alvás / Ne zavarjanak mód, ébresztőóra, dátum és stopper, alkalmas futáshoz, kerékpározáshoz, jógához, úszáshoz, vízállóság 50 m (5 ATM), max. akkumulátor üzemidő 216 óra, műanyag tok
30 890 Ft
Felbontott raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU8057s1
3,8
Huawei Watch Fit SE Nebula Pink
Okoskarkötő - női magyar nyelvű vezérlés, AMOLED kijelző, GPS, pulzusszám mérés, alvásfigyelés, lépésszámláló, mobil keresése, mobil zenelejátszójának vezérlése, egyedi számlapok, időjárás előrejelzés, always On Display, alvás / Ne zavarjanak mód, ébresztőóra, dátum és stopper, alkalmas futáshoz, kerékpározáshoz, jógához, úszáshoz, vízállóság 50 m (5 ATM), max. akkumulátor üzemidő 216 óra, műanyag tok
30 890 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU8057s2
4,5 28×
HUAWEI WATCH 4 Pro Classic
Okosóra - férfi, iOS és Android GMS-el kompatibilis, 1,5" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, WiFi, LTE, 50 m (5 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 144 óra, magyar nyelvű vezérlés
262 990 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU80585b2
2,0
HUAWEI nova 11i 8 GB/128 GB fekete
Mobiltelefon - 6,8"-es IPS kijelző 2388 × 1080 felbontással (90Hz), 8 GB RAM, 128 GB belső tárhely, dual SIM, Qualcomm Snapdragon 680 processzor, kameramodul: 48Mpx (f/1,8) fő kamera, 16Mpx felbontású előlapi kamera, ujjlenyomat-olvasó, GPS, NFC, LTE, USB-C csatlakozó, gyorstöltés 40W, 5000 mAh kapacitású akkumulátor, megjelenés éve 2023, Android operációs rendszer
101 490 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: UM951b1
4,6 15×
Huawei FreeBuds 5 Ceramic White
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárathoz illeszkedő (earbuds), hibrid zajcsökkentés, nyitott kialakítás, Bluetooth 5.2, AAC, LDAC és SBC kodek támogatás, Hi-Res audio, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 tanúsítvány, 16-40000 Hz frekvenciatartomány, 11 mm-es hangszóró, 35 óra akkumulátor üzemidő (5 óra+35 óra)
53 690 Ft
Felbontott raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU5012b1
4,6 15×
Huawei FreeBuds 5 Coral Orange
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárathoz illeszkedő (earbuds), hibrid zajcsökkentés, nyitott kialakítás, Bluetooth 5.2, AAC, LDAC és SBC kodek támogatás, Hi-Res audio, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 tanúsítvány, 16-40000 Hz frekvenciatartomány, 11 mm-es hangszóró, 35 óra akkumulátor üzemidő (5 óra+35 óra)
44 490 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU5012b2
HUAWEI WATCH Ultimate VOYAGE BLUE - Okosóra Ingyenes
szállítás boltjainkba
4,6 11×
HUAWEI WATCH Ultimate VOYAGE BLUE
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,5" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, WiFi, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint és EKG mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, 100 m (10 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 336 óra, magyar nyelvű vezérlés
351 490 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HUWw002b2
4,6 99×
Huawei FreeBuds 5i Ceramic White
Vezeték nélküli fül-/fejhallgató - mikrofonos, True Wireless, hallójárati (in-ear), hibrid zajcsökkentés, zárt kialakítás, Bluetooth 5.2, AAC, LDAC és SBC kodek támogatás, Hi-Res audio, számok közötti váltás, hívásfogadás, hangerőszabályzás, IPX4 tanúsítvány, 20-40000 Hz frekvenciatartomány, 28 óra akkumulátor üzemidő (7,5 óra+28 óra)
31 690 Ft
Felbontott raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU5012a1e7
4,6 17×
Huawei Watch D Black
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,64" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, lépésszámláló, vérnyomás, véroxigénszint és EKG mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, IP68 vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 168 óra, magyar nyelvű vezérlés
142 490 Ft
Felbontott raktáron
Éjfélig megrendeled, reggel az AlzaBoxban leled.
Infó
Termékkód: HU80583b1
4,7 115×
Huawei Watch Fit 2 Active Sakura Pink
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,74" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, 50 m (5 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 240 óra, magyar nyelvű vezérlés
40 790 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU80582b2
4,7 115×
Huawei Watch Fit 2 Classic Moon White
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,74" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, 50 m (5 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 240 óra, magyar nyelvű vezérlés
54 590 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU80582b3
4,7 115×
Huawei Watch Fit 2 Active Midnight Black
Okosóra - uniszex, Android és iOS kompatibilis, 1,74" AMOLED kijelző, Bluetooth, GPS, híváskezdeményezés az óráról Bluetooth párosított telefonon keresztül, lépésszámláló, véroxigénszint mérés, alvásfigyelés, pulzusszám mérés, 50 m (5 ATM) vízállóság, max. akkumulátor üzemidő 240 óra, magyar nyelvű vezérlés
40 790 Ft
Felbontott raktáron
Termékkód: HU80582b1

HUAWEI

P-DC1-WEB15
30 év tapasztalat az e-kereskedelemben
3 millió megrendelés évente
a vásárlók 98% visszatérő
Több infó
Felhívunk és szakértői tanácsot adunk
06-1-701-1111
Kérdés a rendeléssel kapcsolatban
Kérdés a termék(ek)kel kapcsolatban
Kérjük, add meg a telefonszámodat:
Keress minket
Az Ön adatainak védelme fontos számunkra Mi, az Alza.cz a.s., azonosítószám: 27082440, sütiket használunk a weboldal működőképességének biztosításához, és a beleegyezéseddel weboldalunk tartalmának személyre szabásához is. Az "Értem" gombra kattintva elfogadod a sütik használatát és a weboldal viselkedésével kapcsolatos adatok átadását a célzott hirdetések megjelenítésére a közösségi hálózatokon és más weboldalakon található hirdetési felületeken.
További információ Kevesebb információ